"Komoly konzervatív mozgalom létezik és növekszik Európában", amit ellenfeleik populistának bélyegeznek – írja Daniel Pipes. A korábbi neokon véleményvezér, aki ma már egyszerűen konzervatívnak nevezi magát, úgy látja: van egy új jobboldali hullám Európában, ami meg fogja határozni a következő 15-20 évet.
Érdekes cikket írt a Gatestone Institute oldalára Daniel Pipes amerikai-zsidó történész és publicista. Pipes Közel-Kelet szakértő, a Middle East Forum alapító elnöke, 2008-ban Rudy Giuliani amerikai elnökjelölt tanácsadója volt, a republikánusokhoz húzó libertárius, Izrael-barát értelmiségiekhez tartozik. A Gatestone Institute egy New York-i kutatóintézet, melyet a republikánus kötődésű Nina Rosenwald alapított, s melynek igazgatója 2013 és '18 között John Bolton későbbi nemzetbiztonsági tanácsadó volt.
***
Pipes cikkének kiindulópontja, hogy az európai konzervativizmus elsősorban a visegrádi négyek és vezetőik körében keresendő, nem pedig a nyugat-európai, konzervatívnak nevezett pártok terén. (Ez azért is érdekfeszítő, mert Pipes saját, szabadpiacpárti világnézete alapvetően kevés teret ad arra, hogy a politikai spektrumon ne gazdaságpolitikai nézetek alapján helyezzük el a pártokat. Utóbbi rendezés például a Fideszt baloldalinak tartaná).
"Vannak Európában konzervatívok? Azaz: az egyén felelősségében, a nemzeti függetlenségben, a szabadpiacban, a törvény előtti egyenlőségben, a hagyományos családban és a vallás- és szólásszabadságban hívők? Első látásra nem" – írja. Szerinte azok a politikusok, akiket konzervatívnak neveznek – például a német Angela Merkel vagy a svéd Fredrik Reinfeldt –
a valóságban inkább mérsékelt baloldaliak, és hasonlóak a pártjaik is.
"Az ember akár arra is juthatna, hogy a konzervativizmus kihalt hazájában – ám tévedne."
Pipes szerint "komoly konzervatív mozgalom létezik és növekszik Európában", amit ellenfeleik populistának, nacionalistának, szélsőjobboldalinak és neonácinak neveznek. A szerző ezeket a pártokat "civilizációs pártoknak" nevezi, hozzátéve, hogy bizonyos kérdésekben erősen nem-konzervatív (értsd: antikapitalista) nézeteket képviselnek, például a szociálpolitika terén. Mint Pipes kifejti, "fő problémájuk nem a klímaváltozás elleni harc, az Európai Unió építése, vagy az orosz és kínai agresszió letörése: helyette Európa kétezer éves történelmi civilizációjának megőrzésére koncentrálnak. Attól félnek, hogy Európa a Közel-Kelet vagy Afrika egy csücskévé válik."
Pipes a következőkben foglalja össze ezen pártok aggodalmait: demográfia, bevándorlás, multikulturalizmus és iszlamizáció (angolul a DIMI betűszót adják ki, melyet Pipes összeköt a dimmi arab szóval – utóbbi az adó ellenében védettséget élvező zsidókra és keresztényekre utal). A DIMI betűszóval összefoglalt kérdésekben
"a visegrádi négyek látták a Nyugat-Európa által elkövetett hibákat, és úgy döntöttek, nem ismétlik meg őket".
A szerző szerint a meglátott problémák összefüggenek: a rossz demográfiai mutatók bevándorláshoz vezetnek, amely erősíti a multikulturalizmust, s ez végül teret ad az iszlamizációnak. "Kezdjük a demográfiával. Minden évben – alacsony születési rátája okán, mely körülbelül egy nő esetében 1,5 gyermeket jelent – Európa őslakossága több mint egymillió fővel csökken, s ez a szám idővel stabilan nő. A lakosság fenntartása évente legalább ennyi ember bevándorlását követeli meg."
Pipes itt idéz számos, ijesztő jóslatot a közel-keleti és afrikai lakosság jövőbeni növekedéséről. Mint utal rá, a nem nyugati országokból származó bevándorlás számos "gyakorlati problémát" hoz magával: ezek az új betegségek, a nyelvi nehézségek és a magas munkanélküliség. Ráadásul Pipes szerint a multikulturalizmus "európai bűntudathoz" és önmagunk megkérdőjelezéséhez vezet. "A multikulturalizmus azt feltételezi, hogy a kultúrák erkölcsileg azonos értékűek, és nem lát okot arra, hogy az európai civilizációt más civilizációknál értékesebbnek lássuk. A burkák [e szerint] éppen olyan jók, mint a báli ruhák, a burkinik, mint a bikinik."
"S végső soron az iszlamizáció egy sor ellenséges tettet és felsőbbrendű hozzáállást hoz magával, amik ellentétesek a létező nyugati életmóddal" – írja Pipes. Ide sorolja többek között a következőket: kötelező fejkendők, részleges no-go zónák, szexuális zaklatás, erőszakoló bandák, rokonok közötti házasság, többnejűség, becsületgyilkosságok, női nemiszerv-csonkítás,
dzsihadista erőszak és "a mély nihilizmus".
Pipes szerint az elit – amit ő "hat P-nek" nevez a rendőrség, politikusok, sajtó, egyház, egyetemi tanárok és ügyészek angol nevei alapján – kizárólag Európa történetének negatívumait emelik ki, főleg az imperializmust, a fasizmust és a rasszizmust, így keltve bűntudatot és bátorítva Európa történelmi kultúrájának megváltoztatását. A civilizációs erők erre a riadó megfújásával felelnek – írja Pipes. aki szerint "azon dolgoznak, hogy megakadályozzák az átalakulást. Nem érzik magukat bűnösnek: helyette értékelik nemzeti hagyományaikat. Szerintük ha Európa a Közel-Kelet vagy Afrika kinövésévé alakulna, az értékek összeomlását és létünket fenyegető kulturális veszélyt jelentene".
Az elit ezért ezeket a konzervatívokat maradinak, gyengének, öregnek és "érdektelen veszteseknek" nevezi. Pipes szomorúan jegyzi meg, hogy még nyugati konzervatív gondolkodók is veszett ügynek tartják a civilizációs erők ügyét. "Pedig nem veszett ügy."
Pipes úgy látja:
a civilizációs pártok "már most is komoly erőt képeznek",
az elmúlt húsz évben a politika széléről központi szerepbe jutottak számos országban. Fontos ellenzéki pártokat adnak Finnországban, Németországban, Hollandiában, Spanyolországban és Svédországban, illetve kormányoztak vagy kormányoznak Ausztriában, Észtországban, Olaszországban, Norvégiában és Svájcban. Egyértelműen ide sorolja a mostani lengyel és magyar kormányt.
Pipes a továbbiakban néhány jóslatot is tesz. Mivel szerinte senki sem mondja azt, hogy "korábban aggódtam a DIMI miatt, de már nem aggódom", ezért a civilizációs erők csak izmosodni fognak. "15–20 év múlva valószínűleg uralni fogják Európa politikáját, eltekintve az Egyesült Királyságtól, ahol még mindig gyermekcipőben járnak".
Második meglátása, hogy a civilizációs erőknek három lehetőségük van: kormányra kerülni, mint Magyarországon és Lengyelországban; csatlakozni a névleges konzervatívokhoz, mint Ausztriában: és végül a baloldalhoz csatlakozni, mint Olaszországban. Pipes továbbá
arra is esélyt lát, hogy egyes baloldaliak is képviseljenek konzervatív nézeteket, mint Dániában.
Harmadik jóslata, hogy az egykori Varsói Szerződés országai fogják "vezetni az utat e jövő felé". Pipes itt nevesíti Magyarországot, Lengyelországot, Szlovákiát, Csehországot, Romániát és Bulgáriát is. "Európa keleti fele ezer éve a nyugati fél mögött kullogott, s így ez egy igen komoly fordulat."
Pipes negyedik jóslata, hogy bár az intellektualizmus nem jellemzi a civilizációs erőket, ám egyre inkább ebbe az irányba haladnak. "Ami ösztönös, nyers populizmusként, csiszolatlan többség-uralomként indul, egyre finomabb jelenséggé fejlődik, ahogyan a civilizációs erők a politikai középre húznak a támogatás reményében". A feltörekvő, meghatározó civilizációs intellektusok között említi a brit Douglas Murray-t, a spanyol Alejandro Macarónt, a francia Renaud Camus-t, a svájci Bat Ye'ort, a német Thilo Sarrazint, az osztrák Christian Zeitzet, a dán Lars Hedegaardot és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.
Konklúziója, hogy a civilizációs erők jelentik "a reményt a konzervativizmus és Európa jövője számára".
